Olvasom az itt – ott megjelenő srí lankai élménybeszámolókban, hogy Pinnawalán az elárvult, vagy a munkából kiöregedett elefántok számára létesített árvaházban méltatlan körülmények között tartják az ott elhelyezett állatokat. Nekem volt szerencsém néhány alkalommal meglátogatni ezt az intézményt és ormányos lakóit, de én mást láttam a létesítményben. Az elefántok pontos időbeosztás szerint naponta kétszer fürdeni indulnak a közeli folyóhoz. Ilyenkor elhagyják az árvaház területét, és átcammogva a főútvonalon a látogatók sorfala között komótosan levonulnak a vízhez. A munkára fogott elefántok életében fontos szerepet játszik a rendszeresség, ez vonatkozik a “nyugalomba vonult” állatokra is, hiszen ez adja meg számukra a biztonság érzetét. Azok az ormányosok, akik már nagyon öregek, betegek, esetleg rossz napjuk van, vagy újak az árvaházban, ezért még nem fogadta be őket valamelyik csoport, netán időlegesen antiszociális a viselkedésük, nem sétálhatnak le a folyóhoz, hanem időlegesen elkülönítik őket a többiektől. Tudjuk, hogy a hím elefántok bizonyos hormonális változások hatására kiszámíthatatlanul viselkednek, kezelhetetlenné válnak, ezért egyaránt veszélyessé válhatnak a látogatókra, és az ápolókra. Ezeket az ormányosokat elkülönítve, távolabb a többiektől megláncolják, ezzel megfosztják őket az elkóborlás lehetőségétől. Természetesen ez a kényszerű “szobafogság” csak addig tart, ameddig meg nem nyugszanak. Ezt sokan kegyetlen bánásmódnak látják, gondolják, azonban a pinnawelai elefánt árvaház hatalmas szabad területen fekszik, a látogatókat néhány egyszerű korláton kívül semmi nem választja el az ormányosoktól, alapesetben még az sem, ezért is szükséges néhány a biztonságot szolgáló intézkedés. Tehát mielőtt az egyszeri látogató megfogalmazza a nem éppen hízelgő véleményét nem árt, ha elgondolkodik azon, hogy ez a létesítmény valójában miért jött létre, és egyáltalán hogyan lehet egy ilyen intézményben a sok helyről összegyűjtött, nem túl szerencsés sorsú ormányos életét megszervezni. Ez nem egy nemzeti park, ahol szabadon élhetnek a vadonban született, és élő állatok, hanem a legtöbbjük az emberhez szokott, munkából kiöregedett elefánt, vagy a szüleit, családját korán elvesztett állat, aki nem tudja ellátni magát, ezért szüksége van az ember gondoskodásra. A felelős gondolkodás, és a gondoskodás pedig nem azt jelenti, hogyha lejárt az elefánt “mandátuma”, akkor magára hagyva kicsapják a vadonba az állatot, hogy menjen amerre az ormánya áll, mert nem tudna mit kezdeni a sokak által reklamált szabadsággal, és ez néhány mit sem sejtő ember, vagy az elefánt korai halálával járna. Mert azt se felejtsük el, hogy még egy növésben levő ifjú elefánt sincs egy súlycsoportban az emberrel.
A fotókon egy Pinnawelán tett látogatás pillanatait örökítettem meg, nekem úgy tűnik, hogy ezek a különböző korú elefántok nem részesülnek kegyetlen bánásmódban.
A fotó alsó részére kattintva lapozgathatod a galéria képeit.
Taprobane a Paradicsomtól negyven mérföld... 